Ádvent 2. vasárnapja
2020. december 6.

1) Ma elsővasárnap van, perselyadományunkat a templomok javára adtuk, a Rózsafüzér Társulat fél 3-kor tartja imaóráját a toronyi templomban.

2) Szombaton délelőtt 10-kor kezdődik a Székesegyházban Boldog Brenner János liturgikus ünnepén a szentmise, amelynek szónóka vértanú papunk testvér-öccse Brenner József nagyprépost, ny. püspöki helynők lesz, mindenkit tisztelettel és szeretettel várunk a székesegyházi megemlékezésre!

3) A karácsony előtti fatimai engesztelés a hagyományoknak megfelelően decemberben Sé községben lesz, december 13-án, jövő vasárnap. A járvány helyzet miatt, hasonlóan a novemberi engeszteléshez a 11 órai szentmise végén elmondjuk a fatimai imádságokat, de a szentségimádás és a körmenet elmarad.

4) A karácsonyi oltár díszítéséhez az előző évekhez hasonlóan adományokat köszönettel elfogadunk.

5) A kis Jézus jászla már itt van közöttünk a templomban, a gyermekek leveleit, amelyet a Jézuskának írtak el lehet benne helyezni.

6) Az adventi hajnali szentmiséken várjuk közösen a Kisded Jézust szerdán Bucsuban, csütörtökön és pénteken Toronyban reggel 6 órakor!

7) Akik szeretnék a jövő évre lemondani a Martinus újságot, vagy eddig nem fizették elő, s a jövő évtől szeretnék, kérem, hogy a szentmise után jelezzék a sekrestyében.

8) December 5-től Vízkereszt ünnepéig Dr. Székely János engedélye alapján a szentmisék kezdetén általános feloldozásban részesítjük a kedves testvéreket. Ez azt jelenti, hogy a bűnbánati cselekmény alatt felindítjuk magunkban az őszinte bánatot, átgondoljuk az utolsó szentgyónás óta elkövetett bűneinket, s a miséző pap pedig feloldozásban részesít minket! Ilyen feloldozás csak rendkívüli helyzetben adható, mint például háború vagy járvány veszély idején. Vízkereszt ünnepéig bezárólag ebben a feloldozásban részesítünk Benneteket a vasárnapi és ünnepi szentmisék keretében. A feloldozást követően bátran járulhatnak a szentáldozáshoz mindazok, akiknek ezt életállapotuk megengedi. Az idei évben az általános feloldozás helyettesíti a karácsonyi nagy gyóntatást a falvainkban.

 

Copyright © 2011. H&Z