Évközi 31. vasárnap
2020. november 1.

1) A mai vasárnap persely adományunkat mind a négy községben a templom javára adtuk. Toronyban a Rózsafüzér Társulat ma fél 3-kor imaórát tart.

2) Holnap, Halottak napján Bucsuban reggel 8 órakor, Dozmaton 9 órakor, Toronyban 10 órakor és Sében 11 órakor lesz a szentmise.

3) Szerdán és csütörtökön délután 4 és 6 óra között leendő bérmálkozók vizsgája lesz a toronyi plébánia hivatalban. Kérem, hogy a feliratkozás szerint az egyik szülővel érkezzenek a vizsgázók a kijelölt időpontban.

4) Pénteken elsőpéntek, délelőtt a házaknál látogatom meg az elsőpéntekes betegeket, este fél 6-tól gyóntatás lesz a toronyi templomban.

5) Szombaton 9 órától a leendő bérmálkozók gyóntatása lesz a toronyi templomban, majd ezt követően a próbájuk. A szülők feladata a templom díszítése és környezetének valamint a plébánia udvarának a takarítása.

6) Szombaton a bérmálás miatt előesti szentmise lesz Toronyban délután 5 órakor, majd ezt követően Bucsuban este 6 órakor.

7) Vasárnap a bérmálás miatt plébániánk területén a miserend módosul reggel fél 8-kor Dozmaton, fél 9-kor Sében lesz szentmise, majd 10 órakor kezdődik a bérmálás Toronyban.

8) Jövő vasárnap van Torony község szentségimádási napja szentségkitétel délután 3 órakor lesz a Rózsafüzér Társulat imaórájának keretében, szentségeltétel pedig este 6 órakor litániával.

9) Miseszándék íratás a 2021-es esztendőre, november hónap második felében lesz. A szentmise ára nem változik 2020-ban sem, ára 3.000 ft lesz.

 

Copyright © 2011. H&Z