Kedves Testvérek!
Plébániánk (Bucsu, Dozmat, Sé, Torony) tisztelt lakói!


A Magyar Püspöki Kar (márc. 17.) rendelete értelmében vasárnaptól (márc. 22.) hétköznapokon, ünnepnapokon és vasárnap NEM LESZNEK NYILVÁNOS (azaz a nép, a hívek részvételével tartott) szentmisék, csak úgynevezett nép nélküli magánmisék, amit a pap egymaga tart meg. Ez sem mindegyik településünkön, hanem csak a plébániatemplomban, Toronyban. De ott, abban a szentmisében imádkozunk plébániánk azaz mind a négy község lakóiért. Ez a tudat segítsen mindannyiunkat! Imáinkban hordozzuk egymást!

Egy kivételt említ a püspöki rendelet a temetést, de ezt is gyászmise megtartása nélkül. Amennyiben haláleset történne bármelyik községünkben, a Temetkezési Vállalat után a plébánost kell keresni telefonon (70-33-21-327).

A felvett szentmise szándékokat az adott napon, amelyre korábban elfogadtam, a plébánia templomban Toronyban elmondom. Minden község (Bucsu, Dozmat, Sé, Torony), minden miseszándéka elmondásra kerül, csak a toronyi templomban a hívek részvétele nélkül.

A keresztelők esetében igyekezzünk a járványt követően későbbi időpontot keresni.

A betegek szentségének március 28-29-re meghirdetett kiszolgáltatása is későbbi időpontban történik majd.

Az elsőáldozás és a bérmálás kapcsán érdemben még nem tudok nyilatkozni. Csakúgy, mint a nagyheti és húsvéti szertartásokról sem. Az elsőáldozás és a bérmálási szombati felkészítések elmaradnak, a március 20-i pénteki, bérmálásra szóló szülői értekezlet még megtartásra kerül.

Nekünk lelkipásztoroknak is be kell tartanunk következetesen előírásokat szabályokat. Most le kell állítani, lassítani az életet, hogy lehessen életünk. Ajánlom figyelmükbe a családi beszélgetéseket, játékokat, nagyszülőkkel a napi telefonos kapcsolatot, imádságot, távtanulást, testmozgást, kreativitást, olvasást, hogy pozitív élményekkel gazdagodjunk általuk.

A templomaink napközben nyitva lesznek, így egyéni imádságra betérhetünk!

Magyar nyelvű szentmise közvetítések az alábbi linken elérhetőek lesznek:
Szentmise linkek

Isten áldását és a Szűzanya közbenjáró szeretetét kérem és kívánom mind a négy község lakóinak!

Dr. Perger Gyula
plébános

Egyéni imádságra ajánlom Ferenc pápa és Dr. Erdő Péter bíboros imádságát:

Ferenc pápa imádsága járvány idejére:

Ó, Mária, te mindig az üdvösség és a remény jeleként ragyogsz utunkon.

Rád bízzuk magunkat, betegek Egészsége, aki hitedben szilárdan kitartva a kereszt alatt osztoztál Jézus fájdalmában.

Az Emberiség Üdvössége, te tudod, mire van szükségünk, és biztosak vagyunk, hogy gondoskodni fogsz arról, hogy mint a galileai Kánában visszatérhessen az öröm és az ünneplés a mostani megpróbáltatások után.

Isteni Szeretet anyja, segíts, hogy felismerjük és elfogadjuk az Atya akaratát, és megtegyük, amit Jézus mond majd nekünk, aki magára vette szenvedéseinket és fájdalmunkat, hogy a kereszt által elvezessen bennünket a feltámadás örömére.

Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, ó, dicsőséges és áldott Szűz, Mi Asszonyunk, mi Közbenjárónk, mi Szószólónk, ajánlj minket Szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak!

Ámen

Dr. Erdő Péter bíboros úr imádsága járvány idejére

Mindenható Urunk, Atyáink Istene!

Hálát adunk neked a világért, amelyben lehetővé tetted az emberiség életét. Hálát adunk a teremtés egész gazdagságáért és csodálatos törvényszerűségeiért. Hálát adunk azért, hogy minden pusztító erő ellenére megmaradtunk, és képesek vagyunk arra, hogy világunkról és önmagunkról új és új felismerésekre jussunk.

Köszönjük, hogy egyénileg és közösségben is harcolhatunk megmaradásunkért és azért, hogy életünk egyre szebb és tartalmasabb legyen. De mindennél inkább köszönjük neked, hogy örök életre hívtál meg minket, és Krisztus Urunk megváltó halála és feltámadása által utat nyitottál nekünk az örök boldogságra.

Amikor olyan természeti csapások érnek minket, amelyek ellen a magunk erejéből teljesen biztos védelmet még nem találunk, átéljük, hogy végül is mindig a te kezedben van az életünk.

Alázattal kérünk, segítsd a tudomány embereit, hogy mielőbb megtalálják a mostani járvány ellenszerét! Adj a társadalmak vezetőinek éleslátást, hogy megfelelő intézkedésekkel gátat szabjanak a fertőzés terjedésének, segítsék a betegség megelőzését, leküzdését és a hatékony eszközök eljutását a rászorulókhoz. Adj irgalmat és örök nyugodalmat a betegségben elhunytaknak, adj a betegeknek gyógyulást, az orvosoknak és az egészségügy munkatársainak erőt és áldást bátor helytállásukhoz. Erősítsd bennünk a hitet, a bizalmat és a segítő szeretetet, hogy megadhassunk minden lelki és testi segítséget beteg embertársainknak és a gyászoló vagy aggódó hozzátartozóknak. Add, hogy felelős viselkedésünkkel mi is hozzájáruljunk a betegség terjedésének elkerüléséhez.

Bocsásd meg, Urunk, minden bűnünket, amit gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással elkövettünk! Szentháromság, Egy Isten, irgalmazz nekünk!

Boldogságos Szűz Mária, Betegek Gyógyítója, könyörögj értünk! Ámen

 

Copyright © 2011. H&Z